Ezt az oldalt azért hoztam létre, mert szeretnék segíteni mindazoknak, akik tenni akarnak harmóniájuk, lelki békéjük megteremtéséért.
Elsőként a TITOK című filmet szeretném a figyelmedbe ajánlani. Ez a film sokunkat elindított a siker felé vezető úton. 1 óra 30 perc. Kattints a megnézem feliratra, miután a piros titok feliratot klikkelted . Jó szórakozást hozzá.
Ha szeretnél Te is ilyen filmet készíteni, amivel bevonzhatod életedbe a csodálatos megtörténéseket, semmi akadálya. Én is napról-napra fejlesztem tudásomat a számítógép kezelésében, és egy fantasztikus segítséget kaptam Papp Gergelytől. Mondhatni bevonzottam az életembe, és megismertem a weblapját amivel egy teljesen amatőr is készíthet egy ilyen kis filmecskét.
A következőkben Paksi Zoltán asztrozófus által készített ingyen letölthető CD-t ajánlok, mely nagyon mély reflaxációs meditáció. Ajánlható mindenkinek aki gyógyulni vágyik, vagy meditálni szeretne, vagy éppen meditáció elöti ráhangolódásként szeretné használni.
Ez a technika, amit most itt bemutatok az ÉFT (Érzelmi felszabadulás Technika).
Ebben a módszerben, végigkopogtatjuk a meridián (energia) pontokat, az erősebbik kezünkkel,( jobb kezeseknél a jobb kézzel, balkezeseknél a bal kézzel.) a mutató és középső ujjunkkal, miközben a programozás szövegét felolvassuk. Ez a technika segítséget nyújt abban, hogy a kialakult blokkok feloldódjanak, s így felszabadultan kezdhetjük napjainkat. Valakinél hamarabb, valakinél lassabban indulnak be a változások.
Ebben a rohanó világban egy 10 perces jóga igazán belefér, és teljesen átalakítja a testet, megmaszírozza a szerveket, és harmóniába hoz. A következő oldalon a Napüdvözletet ajánlom. Pontos leírás, és gyakorlat tekinthető meg.
A tudatalattiban rögzült rossz programok,beidegződések "felülírásához" nyújt
hatékony segítséget Balogh Béla könyve.
"Jó szándékkal,pozitív gondolatokkal, nagy lendülettel és szép reményekkel hozzá kezdünk valamihez, ám az eredmény messze elmarad elvárásainktól.Van, aki párkapcsolati viszonyait rontja el sorozatosan, mások anyagi nehézségeiktől nem tudnak szabadulni, és nagyon sokan egészségi állapotukra panaszkodnak. A tudatos gondolkodás és döntés úgy tűnik nem mindig segít. A titok nyitja a tudatalattiban rögzült programjainkban rejlik. Csakhogy a rosszul működő programok, beidegződések, sorozatos kudarcokhoz vezető hitrendszerek felülírhatók, kicserélhetők. Csupán legalább annyiszor kell meghallgatni a jó programot ahányszor szüleink,nevelőink vagy a média elültette bennünk a rosszat. Hogyan valósítható ez meg a gyakorlatban? Egy tudatalattiról szóló könyvet biztosan senki sem olvas el négyszázszor, de egy kellemes zenei aláfestéssel készült CD napi kétszeri meghallgatásával akár hat hónap alatt csodálatos eredményt érhetünk el!"
Egy gyönyörű reklám autósok figyelmébe! /Öleld át az életet - mindig csatold be a biztonsági övedet./
Szeretet letöltő program, klikk a képre.
Víz üzenete.
„Szólj, gondolj, tégyjót… s minden szó, gondolat és tett tiszta tükörként
fog visszaragyogni rád.”(Vörösmarty Mihály)
Szavainak ereje sokkal áthatóbb, mint gondolnánk. A miszavaink hatása is sokkal nagyobb, mint hinnénk. A témában vizsgálatot végezteka kutatók. Arra voltak kíváncsiak, hogyan hatnak a vízre szavaink.
MasaruEmoto az alternatív gyógyászat egyik japán professzora érdekes felfedezést tettnéhány éve. A víz kristályszerkezetét kutatva arra a megállapításra jutott,hogy mint ahogy két hópehely sem egyforma, úgy a különböző helyről származó vízis eltérő kristályszerkezettel rendelkezik. De milyen következtetést lehetebből levonni...?
Miért olyan különleges szavainknak, zenénknek a vízre gyakorolthatása? Ha így megváltoznak a vízkristályok a kimondott szavaktól, akkor megvana titok nyitja, miért változunk meg vagy át mi is a nekünk mondott szavaktól: abennünk lévő víz reagál rájuk. A víznél is érzékenyebb lelkünk reakcióiról márnem is beszélve. Tehát nézzük tovább.
Segítsük, bátorítsuk, buzdítsuk egymást pozitív csengésű,lelkesítő szavakkal!
Vannak, akik nem szeretik látni magukat a tükörben. Hazánkban a nők 8%-avan csak megelégedve magával, a többi 92% elégedetlen. Miért? Ha jót gondolunk,szólunk és teszünk, akkor meg tudjuk változtatni a környezetünket, ha anagyvilágot nem is, de a magunk kis világát bizonyosan. Akkor jó lesz tükörbenézni, könnyebben megbékélünk magunkkal. Akkor megérzik mások is akisugárzásunkat. Nem tudják miért, de vágyják társaságunkat, mert gondolatainkbefolyásolják szavainkat, együtt pedig tetteinket.
A víz nem csak kémiailag igazolhatóanyagokat tartalmaz, hanem mindenféle egyéb információkat is, melyekkelérintkezésbe kerül. Képes mindenféle jellegű információt meghatározottfrekvenciamintán tárolni, és ezt más rendszerekre - például az élő szervezetre –átvinni.
Minden örök mozgásban van, ésfolyamatosan rezeg.
Az ember is rezeg, és mindenkinek arezgésszáma egyedi. Akit mély bánat gyötör, a bánat rezgését árasztja magából,aki vidám és teljes életet él, az megfelelő rezgést bocsát ki. Akiszeretetteljes, a szeretet rezgését küldi magából, viszont aki rosszindulatúdolgokat tesz, sötét és visszataszító rezgést áraszt.
Mindebből az következik, hogy mi mindannyian felelősek vagyunk az életünkért, hogy hol tartunk, milyen egészségi állapotunk van. Tenni is tudunk a jobblétünkért. A víz programozását már a régmúltban is alkalmazták, ennek több módja is van. A filmből is meríthetünk ötleteket, már aki jobbá szeretné varázsolni életét.
Az alábbi képen a tisztavíz megfagyott kristálya látható, mely fényes, csillogó hatszögetformál. De az emberi gondolatokra és érzelmekre adott válaszként avízkristályok különböző formákat vehetnek fel.
Ez a cikk Masaru Emoto Japánban végzett csodálatos munkájátmutatja be. Az itt bemutatott fényképeket a "The Messages of Water"(A víz üzenetei) című nagyszerű könyvből vettük. Ha megismerkedszEmoto munkáival, ez örökre elűzi a kétségeidet, ha még maradtakegyáltalán, azzal kapcsolatban, hogy a gondolataid hatnak akörnyező világra.
Emoto a világ minden pontján kutatja a gondolatok, szavak észene vízmolekulákra gyakorolt hatását. Az itt következő leírás afentebb említett könyvből származik.
A képen egy megfagyasztottvízmintát láthatsz, melyet a Japán Fudzsivara tóból vettek. Mintlátjuk, a víznek sötét és formátlan, kristálytalan struktúrájavan.
A próba vétele után Kato Hoki atya,a Jyuhouin székesegyház főpapja egy óráig imádkozott a tó partján.Ezt követően újból mintát vettek a vízből, lefagyasztották éslefényképezték. Mint a képen láthatod, a változás megdöbbentő. Azelőző próba ronda masszája helyett tiszta, fényes-fehér hatszögűkristályokat látunk.
A negyedik képen láthatópróbát szintén a fentebb említett tóból vették az ima után. MasaruEmoto még nem találkozott korábban soha ilyen kristályformával,pedig már több, mint 10.000 kísérletet végzett el a vízpróbákkal.Mint látható, ez egy heptagon, vagyis hétszög kristály. Rebekka aDolphin Swim-ből meséli: "Kato atya elmagyarázta, hogy az egyórásimája során a Szerencse hét Istennőjének szellemét hívta meg." (Afényképen a szín aranyszínű, nem pedig fehér.)
Ez a kép a "megmunkálatlan"desztillált vizet mutatja be. A desztillált víz különböző próbáikülönböző alakzatokat mutattak, de azok sohasem voltak kristályok.Ezt követően ezeket a próbákat különböző"megmunkálásnak" vetettékalá, vagyis a vizet tartalmazó üvegek oldalára címkéketragasztottak fel, melyekre különböző szavakat és neveket írtak.Ezen kívül zenét játszottak a víznek és különböző virágokkivonataival keverték össze. Az egyik eredmény a nyelvi különbségekfelfedezése volt. Például a "köszönöm" szó angolul máskristályformát hozott létre, mint ugyanaz a szó japánul.
Íme, még néhány hatás, amit Emoto felfedezett a munkájasorán.
A tiszta hegyi forrásokból származó víznek csodálatoskristályszerkezete van, míg a szennyezett vagy állott vízkristályai deformáltak és elhajlottak.
Amikor a desztillált vizettartalmazó üvegre a "köszönöm" szót ragasztották, a megfagyasztottkristályok alakja hasonlított arra, mint amikor Bach "Goldbergvariációi" című művét játszották le a víznek (lásd a baloldaliképet) - ezt a zeneszámot a művész annak az embernek írta hálájajeléül, akinek a nevét tartalmazza a kompozíció címe.
Miután a víznek lejátszották Elvis Presli "A törött szívekszállója" című dalát, a jégkristályok félbe voltak törve.
Amikor "Hevy Metal" zenével bombázták a vízpróbákat, vagy mikornegatív szavak voltak írva az üvegek címkéire, vagy amikor avízpróbáknak szándékosan negatív gondolatokat és érzelmeketküldtek, a vízben egyáltalán nem alakultak ki kristályok, hanemmindenféle formátlan, kaotikus minták voltak csak láthatóak.
Adott virágból készültkivonatokkal keverve a vízkristályok gyakran vették fel az adottvirág formáját. Itt olyan kristályformákat láthatunk, melyeknél avizet margarétából készült kivonattal keverték.
A gyógyítás és a mindennapi jólétszempontjából is nagy jelentősége van a negatív szavak ésgondolatok vízkristályokra gyakorolt hatásának. Amikor adesztillált vizet tartalmazó üvegre az "Adolf Hitler" nevetragasztották, a baloldalon látható eredményt kapták.
Itt pedig a "te hülye vagy"felirat hatását láthatjuk. Érdemes megjegyezni, hogy a feliratokozta mintázat szinte teljesen megegyezik azzal a mintával, amit a"Hevy Metal" zenével bombázott víz mutat. Masaru Emoto csodálkozvaírja a könyvében: nem azt jelenti-e ez, hogy a "Hevy Metal" zenékelőadói az embereket hülyéknek tartják?